Minden fontos információ egy helyen azoknak akik vagy saját autóval vagy besegítés céljával sofőrnek állnak.
Mindenek előtt fontosnak tartom leszögezni mivel is jár, ha valaki elvállalja a feladatot. A Pécsről közel 800 km-es teljes út valamennyi szakaszán a vezetés alatt felelősséget vállal a sofőr első körben az utasai és a vezetett autó felett saját magán túl. Ez nem azt jelenti, hogy probléma esetén nem együtt próbálnánk azt megoldani, de sokkal nagyobb teher nehezkedik a vállára, mint egy utasra.
Az út maga nem a legegyszerűbbek közé tartozik. A kora reggeli indulás miatt sötétben kezdjük az első szakaszt, így az út jeges lehet. Ideális utazási időjárás mellett legközelebb a Dinári-hegységben találkozhatunk nehézségekkel; például havas út, állatok az úton, rossz útminőség. Tisztázás képpen ez már Szarajevót követően várható, de rossz idő esetén az út egészét jellemezheti.
Ahogy az építésznek, úgy a sofőrnek is két természetes ellensége van, a víz és az utasok. Megterhelő tud lenni idegileg is egy ilyen út. Amire készülni érdemes, hogy ekkora konvoj esetén már nemigen tudunk egyben maradni, így a pisi szünetek nem kizárt, hogy autónként máskor történnek majd. Ez pusztán azért fontos, mert így nem kizárt, hogy alkalmanként egy-egy autó "magára marad". A fix megállóknál viszont mindig megvárjuk egymást, ez az alap felállás.
Mindezek után a legmegterhelőbb szakasz így is a hazaút, hiszen ez egy nap síelést követően történik. Ha máskor nem is, itt érdemes másodpilótát fogadni az autóba, akivel lehet cserélni, mert rendkívül kimerítő az éjszakai hazaút még.
Ezek mellett, nem szabad elfelejteni, hogy a sofőrök azok akik nélkül ez az egész rendezvény nem tudna megvalósulni, ennek megfelelően az áldozat nem marad megfelelő köszönet nélkül! (De nem fizetésre kell gondolni, lol)
Jelentős szükség van olyan emberekre is akik hajlandóak átvenni a kormányt szükség esetén így ez a vállalás is nagyon fontos. Az utazásig körvonalazódik milyen autókkal is megyünk pontosan és mennyivel. Ennek fejében lesznek beosztva a másodpilóták a személyes preferenciáknak a lehető legjobban megfelelve. Külön feladat nem nehezedik rájuk, azonban ugyan úgy fontos, hogy megbizonyosodjanak majd minden megvan az autóban amire az úthoz szükség van.
Az autóban pár tartozéknak és iratnak kötelezően benne kell lennie indulás előtt, ezeket ellenőrizni is kell:
Forgalmi Igazolvány
Zöldkártya
Sofőr Jogsija
Mindenki Személyie
Hólánc
Jégoldó
Jégkaparó/Kefe
Pótkerék
Nem tudom eléggé nyomatékosítani az első 4 mennyire elengedhetetlen!!! A felsorolás minden eleme kulcsszerepű lehet az út folyamán, továbbá hólapátot is ajánlott elrakni, de az minden autóban nem szükséges. A hólánc felrakást mindenki gyakorolja be az autóján, mert tavaly nagyon is szükség volt rá.
Ahogy a költségvetésben említésre kerül, minden autóra idén közös költségen kötünk biztosítást. Ez a biztosítás nyilván itt is személyfüggő, azonban az e-matrica autós asszisztencia szolgáltatását melegen ajánlom. Az európai csomagjuk pusztán 5880 Ft és kiterjed Boszniára is. A legfontosabb előnyük, hogy vállalnak felelősséget 18 évnél idősebb autókra is. Ajánlom mindenkinek beleolvasni mit is állnak pontosan, ez itt megtehető!
Ahogy minden évben, idén is közösen állja a csapat az utazás költségeit egy nagy változással. Idén az utazás költségét előre fizetik ki a többiek, ezzel egységesítve kinek mennyibe kerül kijutnia és az utasokat teljesen autófüggetlenné téve. Ez a sofőrök ráfizetését hivatott teljesen semlegesíteni.
A pénz elosztására a következő a koncepció: Mivel egyelőre közös számlát, amihez a sofőrök hozzá tudnak férni nem lehet létrehozni, az egyes fizetések után kerül rövidesen pótlásra a sofőr számlájára a költség.
Amit közösen áll mindenki azok a következő tételek:
Üzemanyag
10 napos Magyar autópálya matrica
Horvát és Bosnyák útdíjak
Parkolási költségek
Biztosítás 5880 Ft-ig
Amennyiben szükséges max 2 tetőbox (összesen, nem autónként)
Induláskor mindenki telerakja az autója tankját, ezt még nem álljuk közösen, ez az első tankolás. Azonban a hazaút után, amennyiben belátható időn belül még újra megtöltődik a tank, azt viszont igen, ez az utolsó tankolás. Amennyiben csak az utazás miatt távolabbról jön autó, ott az adott helyen történt első tankolás lesz a mérvadó, mint tényleges első.
Például: Pesti indulás, ott egy tankolás ami saját költségen történik. Következő megálló Pécsen, ahol újra megtankolásra kerül az autó, ezt már fedezi a közös költség.
Ebben az esetben az út folyamán csak szükség megállókat tartunk és csak a végén van tervezett megállás. Ez azt hordozza magával, hogy pisiszünetek lebonyolítása rögtönzésen alapszik benzinkutakon. Az első tervezett megálló az fent a hegyen 15 perccel a végállomás előtt Paléban egy kort market-nél történik. Bevásárlást követően indulunk csak tovább Jahorinába egyenesen a szálláshoz. Mielőtt a teljes konvojjal a szálláshoz parkolnánk először egy lentebbi parkolóban megállunk felmérni milyen állapotban is van a felhajtó a szálláshoz a tavalyi kellemetlenségek elkerülése érdekében. Miután az első autó leparkolt a szállásnál egymást navigálva egyesével felparkolunk minden autóval.
Ez az idei alapterv.
Ez a koncepció kerül megszavazásra indulásig. Ebben az esetben az első tervezett megállónk Szarajevó belvárosa. A kiszemelt parkoló ugyan az a tavalyi bevásárlóközpontos parkoló. Itt egy ebédet követően indulunk fel a hegyre, ugyan úgy Paléba. A fővárosból továbbindulva a terv ugyan az, mint az eredeti.
Ez a szavazásra bocsátott módosítás.
A hazaútra is két variáció van, azonban ez a különböző induló idők fejében változik, hiszen még egy Kort market bevásárlás otthonra szuvenírvásárláshoz beleférhet ha nem maradunk esti síelni.
Fontos, hogy az utolsó napi parkolás miután kiköltöztünk is valamelyest kérdéses. Amennyiben nem jön aznap más síelő elfoglalni a szállásunk és nem mond havazást, maradhatunk a parkolóban estig. Minden más esetben a fizetős lenti parkolókban váltunk napijegyet. Ez készpénzes alapon történik a parkolóőrökkel, 10 € vagy 20 KM. A parkoló ami valószínű be tud majd fogadni minket ebben az esetben egy hotelhez tartozó parkoló lesz
Hatalmas köszönet azoknak akik elvállalják a vezetést, akár saját autóval. Nélkületek nem tudna megvalósulni ez a közös kiruccanás a hegyekbe. Mindenkinek balesetmentes autózást kívánok addig, alatta és utána is! A csapat hálája örökké üldözni fog!
U.I. Tényleg nem marad megtorlás nélkül majd a jótett!